Farkasbab lakásotthon - Félidőben
Tegnap volt a 6. téma alkalmunk a lakás otthonban.Mindhárom Drogos téma klubra vittünk egy-.egy vendéget. (férfit) Akiknek a gyerekek mindig nagyon örültek.
Az elsőn Kiss Ádám újságíró,
a másodikon, Ceglédi Marcell és Lépő Annamari,
a harmadikon Kenessey Béla (KEN) FÉK munkatárs jött.
Kapcsolatunk a gyerekekkel egyre bensőségesebb és a fegyelmezéssel is egyre kevesebb a gond.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy a Húsvét apropóján az evangélium elhangozhatott.
A kötelező klubokon kívül már 3 alkalommal is kimentünk csak úgy valami külön program apropóján. A gyerekek mindig
örültek nekünk.
A ház vezetővel és a nevelőkkel egész jó a viszonyunk, de sajnos, nincs időnk velük beszélgetni. De jó fejek és
segítségként élik meg a munkánkat.
A hátralévő időben mint koordinátor célom:
-hogy a nevelőkkel többet foglalkozzak
- az önkéntes csapatomnak egy csapat építő programot szervezzek
- egy csajos napot megvalósítsunk a lakásottonban pünkösd hétfőn
- a hátralévő alkalmakat jól kihasználva hasznosítható ismeretet adjak minden gyerekünknek, hogy ez mérhető legyen
a kompetencia tesztben is.
Borbás Réka (koordinátor)


